2013. augusztus 28., szerda

#2 Kritika

Alice

Kritika az elrabolva c. blogról.

Kinézet:  Hol is kezdjem? Kezdjük a fejléccel. Nem tudom hogy te csináltad-e, de tökéletes. Rajta van a lényeg, a két főszereplő van a középpontban, és átérezteti a blog hangulatát. Ha meglátom  blogot, már attól megjön a kedvem ahhoz, hogy bele olvassak. A fejléced tényleg a lehető legjobb. A készítő a legtöbbet hozta ki belőle. (nem tudom ez te voltál-e)
A modulok teljesen rendben vannak. minden a helyén, úgy ahogy lennie kell. A háttér, és az össz színhatás is tökéletes. A színek passzolnak egymáshoz, ami ad egyfajta ízlést az egésznek. A sötét színek (fekete, szürke) a fehérrel keverve, megadják a blogodnak a titokzatos, sötét hatást, amit a sztori is éreztet. A bemutatkozásban lévő idézetet egyszerűen imádom. Semmi nincs amibe bele tudnék kötni. Tényleg semmi. Tökéletes.
10/10

Történet: Nem találok szavakat. Elolvastam a prológust és az első fejezetet, és miután a végére értem, csendben ültem pár percig, mert fel kellett dolgoznom az imént olvasottakat. Egyáltalán nem hazudok, és túlzok, ha azt mondom, ez a legjobb blog amit olvastam. Nagyon tetszik ahogy fogalmazol, és ami még jó pont, hogy az olvasó teljesen bele tudja élni magát. A történet egyszerűen zseniális. Csak remélni tudom, hogy nem lesz másolata ennek a fantasztikus blognak. Rólam tudni kell, hogy csak író vagyok, blogot olvasni nem szoktam, de erre feliratkoztam, és garantáltan olvasni fogom, mert ez valami eszméletlen. Említetted, hogy nem mindig akarod ilyen horrorisztikusra írni. Nagyon kíváncsi vagyok hogy oldod meg az elkövetkezendő fejezeteket. Sajnálom hogy ilyen összeszedetlenül írok erről, de most olvastam végig, és még nem bírtam feleszmélni.  A tökéletes lehet erre a megfelelő szó. Tényleg nem olvastam még bele ennél jobb blogba. Így sok sikert a továbbiakhoz, és már epekedve várom a következő részt. Imádom ahogy fogalmazol, imádom a sztorid, nagyon jó író vagy. Azt hiszem nem kell többet mondanom.
10/10
20/20
Alice xx.

1 megjegyzés:

  1. Jézusom. Nem is tudom mit mondjak. Köszönöm. Nem gondoltam, hogy.. Tulajdonképpen semmit sem gondoltam.
    Rettenetesen köszönöm szépen a kritikát; kifejezhetetlen, hogy ez most mennyire jól esett. Nem jutok szavakhoz, a szám pedig fülig ér.
    Örülök, hogy tetszik a blog. Persze a fejlécet nem én csináltam - elég bénácska vagyok hozzá, sőt. Az elég nem kifejezés.
    Köszönöm szépen még egyszer! :)

    Kiss.: Cassie, xoxo.

    VálaszTörlés